Beszélj úgy, hogy meghallja kamasz gyermeked!
„A kamaszokra ki lehetne akasztani egy táblát ezzel a felirattal: Átalakítás miatt átmenetileg zárva.”
(Vekerdy Tamás)
Életünk minden korszakában és minden élethelyzetben adódhatnak nehézségek, konfliktusok. A kamaszkor különösen terhelt ebből a szempontból. Miért van ez? Talán mert a kamaszok direkt rosszul viselkednek otthon és az iskolában is, csak azért, hogy minket, felnőtteket bosszantsanak? Lehet, hogy mi ezt így érezzük, de ez nem ilyen egyszerű.
A kamaszkorban számtalan változáson megy keresztül minden gyermek, elsősorban hormonálisan, másodsorban – jórészt a hormonoknak köszönhetően – lelkileg, szellemileg. Jellemző rájuk az ún. élettani lustaság és a kritikusság, ahhoz viszont még nem elég érettek, hogy a kritikáikat ne bántóan fogalmazzák meg, hiszen ők még ösztönösen és azonnal mindent kimondanak. Ráadásul a szavak által is távolítják magukat a szülőktől és jelölik ki – dacosan, lázadóan – saját határaikat. A legrosszabb viszont, amit ilyenkor tehetünk, ha mi pedig kritikus, irányító, utasító, kioktató szülőként „majd jól helyretesszük, megmondjuk” nekik, hol a helyük, mit KELL tenniük.
Mit tehetünk ehelyett szülőként? Ezt foglaltam össze egy félórás videóban, melyet itt nézhetsz meg:
(Ha nem látod a videót, kattints IDE!)
Ha elolvasnád tippjeimet, akkor pedig olvass tovább!
Igyekezzünk elfogadni, amit mond, érez, amire szüksége van kamasz gyerekünknek. Legyünk kíváncsiak, nyitottak arra, ami benne van! Ez nem jelenti azt, hogy egyet kell értenünk a gondolataival, igényeivel. Az elfogadás annyit tesz, hogy nem minősítjük, bíráljuk ill. nem bagatellizáljuk el a gondolatait, érzéseit. Megélheti azt, hogy mindez nekünk is fontos, érdekel bennünket, elfogadjuk őt. Ezt tehetjük a gyakorlatban az ún. erőszakmentes – együttműködő, empatikus – kommunikáció segítségével:
- első lépésben a helyzetet értékeljük a tények alapján: mit hallunk, mit látunk. Ne legyenek feltételezéseink, ne jósoljunk, ne minősítsünk, általánosítsunk, bíráljunk, skatulyázzunk!
- mondjuk el az érzéseinket – de legalább magunkban gondoljuk végig -, ez segít, hogy rájöjjünk, miért épp úgy hat ránk, ahogy, amit tapasztalunk. Az érzés valóban érzés legyen, a saját érzésünk, a másik hibáztatása nélkül – NEM: elszomorítasz, csalódást okozol, feldühítesz, HANEM: szomorú, dühös, csalódott vagyok.
- vizsgáljuk meg a szükségleteinket: mi tehetné jobbá a beszélgetést, az együttműködést, mi hiányzik? Pl. figyelem, megértés, támogatás, szeretet, együttműködés?
- ezután fogalmazzuk meg a konkrét, végrehajtható, egyértelmű kérésünket – NE utasítás, ultimátum, kényszer formájában.
- EZ talán a legFONTOSabb lépés: kérdezzük meg a gyereket, ő mit érez, neki mire van szüksége ÉS fogadjuk el, hogy ő most ezt így látja, tapasztalja, érzi!
A legtöbb kamasz önértékelési zavarokkal küzd, és rendkívül fontos számára, hogy elfogadják a kortársai. Lelki, testi változásait is már nem a szüleivel, nem felnőttekkel szeretné megbeszélni, hiszen a kor sajátja az is, hogy elutasítanak mindent, ami a felnőttekhez kapcsolódik, épp a leginkább szeretett családtagoktól távolodnak el. Tovább nehezítheti a kamaszkort, ha komoly változások állnak be a család életében, pl. szülők munkahely váltása, költözés, a szülők válása vagy mint az utóbbi 15 hónap járvány okozta veszélyhelyzete.
Nézzük, mik a legfőbb változások, sajátosságok, melyek a kamaszokra – akár már 10-11 éves kortól – jellemzőek:
- hormonális, testi változások: a nőiessé, férfiassá válás kezdeti jelei egyrészt izgalmasak, érdekesek, másrészt kérdéseket vetnek fel bennük, bizonytalanságot váltanak ki, szorongások, félelmek kapcsolódhatnak hozzá – korán/későn jelentkezik a változás, a testkép előbb aránytalanná válik, mielőtt a felnőtt nőkre/férfiakra jellemző testfelépítés kialakul, s ez saját maguk elfogadását is nehezíti ill. sokszor ad okot piszkálódásra, zaklatásra, online zaklatásra a közösségükben.
- a testi változások magukkal hozzák a tini szerelmeket, a szexualitás kérdése is megjelenik, és a tinédzserek legnagyobb része nem kellően vagy nem a megfelelő forrásból tájékozódik erről. Sokan kortársaikhoz fordulnak ezekben a témákban is, vagy az interneten néznek szét és találkoznak olyan tartalmakkal, információkkal, amik nem a koruknak megfelelőek. A 16 év feletti tinik fele már él nemi életet, úgy, hogy minden második családban tabutéma a szexualitás. A tinédzser lányok fele nem is védekezik az első együttlétkor, a 16-25 év közöttiek negyede pedig még nem használt semmilyen védekezési eszközt. Mindehhez sokan szüleiktől sem kapnak támogatást!
- igényük van az egyedüllétre, növekvő (már-már kizárólagos) igényük lesz a kortársakra: a szülőkről való leválás, saját egyéniségük, határaik keresése szükségszerűen jár azzal, hogy szeretnének elvonulni másoktól, családtagjaiktól is, bezárják a szobájuk ajtaját, fülhallgatóval beszélnek a barátokkal vagy hallgatnak zenét, néznek videókat. A kortársaik véleménye, befogadása óriási jelentőségű, egyes kutatások azt is bizonyították, hogy a kortárs közösség elutasítása, az elszigetelődés, kirekesztettség ugyanazt a fájdalom központot ingerli, mint amikor tényleges fizikai, testi fájdalmat élünk át.
- még nem felnőttek, de már nem gyerekek, keresik, de nehezen találják saját magukat, hogy nekik milyen értékrendjük van, miben hisznek, mik a céljaik, mit szeretnének elérni az életben, milyen a saját ízlésük… – ennek keresésében szintén már nem a felnőttekre, szüleikre hagyatkoznak, hanem a kortársak befolyásolják őket a választásban, emiatt is olyan erős ebben a korosztályban a közösségi média szerepe, a felkapott, ismert videósok, YouTube-erek, Instagram, TikTok, Facebook hírességek, influenszerek hatása rájuk.
Ebbe az egyébként sem könnyű időszakba robbant be a Covid járvány és tart ki immár 15. hónapja, magával hozva további nehézségeket a gyerekek számára, ami a bezártságból, a társaktól távol töltött időből, az online térbe szorulásból és persze az általuk is tapasztalt félelemből, aggodalomból, bizonytalanságból ered:
- A gyerekek még inkább befelé fordultak, az online térben találnak “biztonságot”, ami még nehezebbé teszi számukra, hogy az offline, a valódi térben tudjanak barátkozni, problémákat megoldani, beszélgetni.
- Még kevesebb minőségi időt töltenek a szülőkkel, inkább a kortársakkal beszélik ki, oldják meg a problémáikat, hisz ők az online cset alkalmazások által mindig ott vannak, nem kell megvárni a másnapot, mikor találkoznak a suliban – eddig akik kevésbé voltak “online” gyerekek, ők megvárták a másnapot, de most őket is beszippantotta a kényszerű képernyő előtti lét.
- Ők sem találkoztak még ilyen szokatlan, aggasztó, indulatokat keltő, félelmetes vészhelyzettel, mint ez a vírus, így nem tudják, hogy kell ehhez hozzáállni, mi a jó, ha félnek, ha lesöprik magukról, ha beszélnek a félelmeikről…
- Az osztályközösségekben, baráti társaságokban is széthúzást, feszültséget szít, hogy ki hogyan kezeli a vírust és a szüleik hogy kezelik a helyzetet: oltás, maszk, védettségi igazolvány, szabályok… a kamaszok pedig nem tudják, kihez legyenek lojálisak, ki mellé álljanak?
Annak ellenére, hogy elsősorban kortárs kapcsolataik segítségével keresnek megoldást ilyen esetekben – ha egyáltalán felszínre kerül a probléma, és elmondják bárkinek -, azért mi, szülők, felnőttek is kerülhetünk közelebb hozzájuk és a megoldáshoz.
Ennek egyik módját, az erőszakmentes, empatikus, elfogadó kommunikációt már fentebb említettem. Emellett alkalmazhatjuk az ún. növekedési szemléletet és a megoldásfókuszú megközelítést.
A növekedési szemlélet az ún. rögzült szemlélet ellentéte. Ha konkrét tevékenységet értékelünk, vagyis elismerünk („tetszett, ahogy betartottad a határidőket a tanulásban”), azzal a fejlődő személetet erősítjük, míg az ember adottságainak értékelése („okos vagy”) a rögzültet támogatja. Az „ügyes vagy” és a „béna vagy” visszajelzés is kész tényként kezeli a gyerek képességeit, nem ösztönzi őt újabb próbálkozásokra, fejlődésre.
A növekedési szemlélet szaktekintélye Carol S. Dweck, aki kutatást végzett, melyben gyerekek két csoportjával ugyanazt a tesztet írattak meg, s ezután megdicsérték őket különböző módon: “nagyszerű teljesítmény volt” és “nagyon értelmes vagy” visszajelzéssel, majd összehasonlították, hogyan teljesítenek ezután:
- választhattak, milyen teszt következzen ezután – az „okosak” 67%-a a könnyebbet kérte, míg az igyekezetükért megdicsért gyerekek 92%-a a nehezebbet választotta.
- végül egy ugyanolyan szintű tesztet kaptak, mint az első teszt volt: az „okosak”: 20%-kal rosszabb, az igyekvők viszont 30%-kal jobb eredményt értek el.
A megoldásfókuszú megközelítés célja, hogy ne a problémákra, aggályokra, félelmekre fókuszáljunk, hanem – előbb persze elismerve, elfogadva a gyerek érzéseit, miszerint most nehézséget él meg, de ezután – azon gondolkodjunk, hogy milyen képességeink, erőforrásaink vannak már meg annak a problémának a leküzdéséhez, ami előttünk áll? Ha most úgy is látja a gyermek, hogy nehéz lesz számára leküzdeni valamit, pl. felvételi előtt áll, ami nagy terhet ró rá, akkor is tudunk keresni olyan hasonló helyzetet, amikor nagy teljesítményt vártak el tőle, és neki sikerült jól teljesítenie. Ha megtalálta azt a helyzetet a múltban, amiben hasonlóan nehéz feladata volt, de helytállt, akkor össze tudjuk vele együtt gyűjteni, hogy mire támaszkodott, mit mozgósított, milyen képességeit, erőforrásait használta akkor, amikre most is fog tudni építeni, hisz ezek megvannak benne!
Habár nehéznek és véget nem érőnek tűnhet mind a kamaszok, mind a szülők számára ez az időszak, az itt említett eszközökkel és akár önismeretet, kommunikációt, érzelmi intelligenciát, magabiztosságot fejlesztő foglalkozásokkal tudunk könnyíteni a nehézségeken.
Ezért is született meg 11-13 éves tinilányoknak szóló “FelNŐni” elnevezésű táborom ötlete, ahol olyan témákat érintünk, mint:
– társas kapcsolatok
– önismeret, lelki- és érzelmi változások
– testkép és testi változások
– szülőkkel való kommunikáció
– online tér, TikTok, Insta, YouTube-erek, influenszerek világa és hatásuk életü(n)kre
Várok minden érdeklődőt szeretettel:
Varga Szilvia Edit, felnőtt és gyermek coach, mediátor, erőszakmentes kommunikáció szakértő