fbpx

Sokszor tapasztalom házaspárokkal való tanácsadásban, hogy a gyerekek születése egy próbatétel. Új szerepbe kerül a férfi és a nő, és gyakran megesik, hogy a nő anyaként (szinte) minden szeretetét, intimitását (amely természetesen nem egyenlő a szexualitással, hiszen intimitás minden érintés, szeretet-nyilvánítás, visszajelzés) a gyereknek adja, és „elfelejt” nőnek lenni.  De mielőtt minden nő egyként vádolna azzal, hogy a férfiak pártján állok, meg is említeném gyorsan, hogy sokszor (többször, mint hinnénk) ennek épp az ellenkezője történik, azaz a férj kerül a nagybetűs APA szerepbe, és a rendelkezésére álló 100 egységnyi szeretetből 99-et a gyereknek ad, és csak ANYAként tud a feleségére nézni, tegyen bármit a nő: legyen bármilyen szép, csinos, vonzó, szexis, kezdeményező. Fontos-e, hogy a gyerekek mellett is megmaradjunk nő és férfi a kapcsolatban?

Szüleink, nagyszüleink még azt tanulták és adták tovább lányaiknak (fiaiknak), hogy „a gyerek az első”. Ma már sok pár- és családterapeuta, kapcsolati tanácsadó – köztük én is – egyetért abban, hogy a „PÁR kell, hogy az első legyen.” Miért is? Mert a gyerek egyik legalapvetőbb szükségletét, a biztonságérzetét az táplálja leginkább, ha azt a mintát látja, hogy a szülei szeretik egymást és rendben van a kapcsolatuk.

Persze, megváltozik az élet a gyerek születésével, borul a napirend, állandósul a fáradtság, nem mindig érzi sem a férfi FÉRFINEK, sem a nő NŐNEK, kívánatosnak, vonzónak magát. De ez csak annyit jelent, hogy át kell alakítani az intimitásról alkotott képünket, meg kell találni, hogyan tudjuk továbbra is szeretni a másikat.

Kell a szexualitás is, nem szabad hagynunk teljesen elveszni, de más fajta érintésekből, bókokból is tudnunk kell táplálkozni, adni és kapni, hogy ne csak a hétköznapi teendők sodrását tapasztaljuk meg.

A hétköznapok, a család mellett fontos a párkapcsolat is

Gyerekekkel reggeli készülődés, kapkodás, rohanás bölcsibe, oviba, suliba, majd kezdődik a munka, onnan egymás után összeszedni a gyerekeket, ügyeket intézni, bevásárolni, otthon következnek a háztartási munkák, az esti rutin.

Sokszor úgy érezhetjük, azt se tudjuk, hol áll a fejünk, hova kapjunk. Lopjuk az apró édes pillanatokat a pici gyerekkel, igyekszünk odafigyelni a nagyra, akinek be nem áll a szája, és ráadásul olyan témákról (kütyü, számítógépes játék) hablatyol, amit félig sem értünk, de meg kell, hogy adjuk neki is a figyelmet, a pár perc minőségi időt, és olvasunk este, holtfáradtan még egy esti mesét összebújva velük.

Pedig a mindennapos feladatok mellett tenni kell a lélekért is, és ha baj van a kapcsolatban, akkor még azelőtt kell jeleznünk ezt, mielőtt átlépnénk egy határt és visszafordíthatatlan károkat okoznánk. Fontos tudni, hogy egy párkapcsolatban, és annak jó vagy rossz napjaiban, problémáiban mindig mindkét fél nézőpontja, felelőssége fontos.  Igen, mindkettőé. Nem hibája, de felelőssége.

Lehet, hogy a nő csak a gyerekre koncentrál, és a férfi csak tartópillére a családnak, nem pedig része, ezért a szeretetet máshol keresi. A nő figyelhetne jobban arra, hogy több szeretetet adjon a férjnek, de az a férfi döntése, felelőssége, ha pl. másik nőben keresi ezt, és nem jelzi a feleségnek, hogy mire vágyik, mit hiányol.

Lehet, hogy a nő nem kap bókokat, ajándékokat nőként, csak anyaként szól hozzá, gondol rá a férje. Emiatt elkezdi a bókokat más férfiaktól begyűjteni, és belesodródik egy kapcsolatba. A férfi felelőssége, hogy nem figyelt a feleségére, nem tekint rá nőként, de a nő dönt a harmadik fél mellett, és nem jelzi, hogy magányosnak érzi magát.

Mi a közös a fenti helyzetekben? Hogy nem beszélnek arról, hogy mire van igényük, hogy mi hiányzik és mitől lenne jobb a kapcsolatuk. Pedig ez mindkettejük felelőssége, és ez a fajta nyitottság, mikor őszintén kifejezzük az érzéseinket – pozitívakat, negatívakat egyaránt – is egyfajta intimitás. Hogy képesek vagyunk nyíltan beszélni a párunkkal bármiről, még a kényes vagy fájó kérdésekről is. Ettől fogunk egymással és nem csak egymás mellett élni. Odafigyeléssel, kommunikációval. Folyamatos, empatikus, őszinte kommunikációval.

Ha ez számodra nehéz feladat, akkor se csüggedj, sosem késő megtanulni ezt a kommunikációs módszert, az ún. erőszakmentes, empatikus kommunikációt, akár online, a saját tempódban, hallgatva, videót nézve vagy épp olvasva és feladatokkal, munkafüzetekkel gyakorolva. Nézd meg tanfolyamaimat, és tapasztald meg az őszinte kommunikáció hatását magadra és a kapcsolatodra!

Varga Szilvia Edit
Mediátor, önismereti coach, empatikus kommunikáció szakértő