Játszmákban mindig gyermekkorunk helyzeteit, érzéseit éljük át újra.

Egy „horoggal, csalival” indul, és mindig csalódással, kudarccal végződik. Mindkét fél részt vesz benne, de mindketten rosszul érzik benne magukat. Ismétlődő helyzetek ezek, felismerjük, hogy mi a bevett forgatókönyv („Már megint ez a lemez…”), tudjuk, hogy rosszul fog végződni, megoldatlanul. „Titkos üzeneteket” váltanak a szereplők, és megtalálják azt a partnert, akivel játszmát játszhatnak. Mindig történik egy pont, ahol meglepettség, zavarodottság jellemzi a folyamatot. Kilépni úgy tudunk, ha felismerjük, hogy játszmába kerültünk, vagy abba akarnak bevonni minket, és tudatossággal, felnőtt módon oldjuk meg a helyzetet.