Családi problémák
Megnyugtató megoldások
mediációval a családi harmóniáért
Családi problémák
Megnyugtató megoldások
mediációval a családi harmóniáért

"Elég jó szülő" - nem szuperapa, nem szuperanya, nem tökéletes szülő kell a gyerekünknek, hanem olyan anyuka, apuka, aki szeretetet, boldogságot, biztonságot ad neki. 

Iskolakezdési tanácsok, hogy a gyerek hosszútávon megőrizze tudásvágyát, kíváncsiságátm és öröm legyen a tanulás.

Már egy óvodás is megérezheti, ha otthon nagy változások vannak, ha konfliktusok vannak a családban? Hathat ez negatívan viselkedésére, fejlődésére? 

A magatartás – és tanulási zavarok kialakulásának számtalan oka lehet, kezdve a genetikai eredettől az érzelmi, pszichés hatásokig bezárólag. Ma Magyarországon egy adott évre vetítve minden második házasságkötés válással végződik, és a gyermekek körülbelül felének elválnak a szülei még az általános iskolás évei alatt. Ezek és más nagymértékű változások befolyásolhatják a gyerek fejlődését, magatartását, és szorongás, tanulási- és viselkedési zavar alakulhat ki.

Akkor beszélhetünk komoly problémáról, ha a tünetek hosszasan fennállnak, erőteljesebben jelentkeznek, mint korábban, és nem az életkori sajátosságoknak megfelelőek. Pl. az, hogy egy óvodás ragaszkodik kedvenc takarójához, plüssállatkájához, vagy hogy beszoktatás/nyári szünet után a kezdeti jókedvét váltja egy olyan időszak, mikor sírdogál, nem akar oviba menni, anyától/apától reggel elszakadni, esetleg azóta raccsol, mióta elkezdett beszélni, ezek nem valószínű, hogy érzelmi, pszichés nehézséget jelentenek. Ha a szülő bizonytalan, érdemes szakemberhez vagy az óvónőkhöz fordulni, segítséget kérni.

De mik ezek a tünetek, és hogyan tudjuk mindezt megoldani? Kiderül a babamama.aegon.hu oldalon megjelenő cikksorozatból! Ha nem szeretnél lemaradni a folytatásról, és más érdekes gyerekneveléshez kapcsolódó cikkekről, regisztrálj az oldalon, és a hasznos tanácsok mellé kuponokat is kaphatsz!

https://babamama.aegon.hu/cikkek/mediator-az-ovodaban

https://babamama.aegon.hu/cikkek/viselkedesi-problemak-hogy-vehetjuk-eszre-ha-baj-van

Iskolai zaklatás - mit tehetünk?

Segítség, bántják a gyermekem!

Az iskolakezdést minden család másképp éli meg. Van, aki már augusztusban megvásárol mindent, és izgatottan készülődik, van, aki elsősként kíváncsisággal vegyes izgalommal várja a szeptember elsejét, és sajnos vannak, akiket már nyár végén fejfájás és gyomorgörcs kap el, ha csak az iskolára gondolnak. Ők azok, akik valami miatt nem tudnak beilleszkedni az osztályba, és emiatt sokszor iskolai zaklatás, agresszió áldozatává válnak.

Hogyan vehetjük észre szülőként, hogy a gyermekünket bántalmazzák?

Amit legelőször megfigyelhetünk, az a gyermek viselkedésében és/vagy tanulmányi eredményeiben bekövetkező változás:

  • az eddig jókedélyű gyerek zárkózottá, tartósan rosszkedvűvé válik,
  • nem mesél az iskoláról, az osztálytársakról,
  • nem akar iskolába menni, akár el is sírja magát emiatt,
  • nem akar részt venni fakultatív iskolai programokon,
  • gyakran beteg (fejfájás, hasmenés, gyomor panaszok, émelygés),
  • romlanak a jegyei.

Szülőként mind tudjuk, mi az a változás, ami nem átmeneti, nem mondjuk a kamaszodásnak vagy más, a környezetünkben, családi életünkben bekövetkezett változásnak tudható be. Érdemes ezeket észre venni, és mielőbb segíteni a gyereken, mert a bántalmazásnak sokszor súlyos következményei lehetnek: állandósuló pszichoszomatikus betegségek (kényszeresség, tik, krónikus fej- és gyomorfájás), szorongás, önbizalomhiány, önértékelési zavarok, depresszió, öngyilkossági hajlam.

Mik a leggyakoribb bántalmazási helyzetek?

  • bűnbakképzés: amikor a az igazi vétkesek mást „dobnak” a pedagógus elé, az áldozat pedig alkalmazkodik a kialakult helyzethez. Sokszor az áldozat hosszú időre benn ragad ebben a szerepben. Ő lesz az osztály vesztese.
  • strébernek kikiáltás: a gyenge vagy közepes tanulók megkezdik a jó tanuló(k) kiközösítését. Segíthet a helyzeten, ha több „stréber” van az osztályban, és ők legalább összetartanak.
  • rivalizálás: a diákok egymás ellen „harcolnak” valamiért vagy valakiért. 

Iskolakezdés – öröm vagy átok?

​Szeptember 1-én ismét sok tízezer iskolás ácsorgott, ücsörgött az évnyitókon országszerte. Mind a szülők, mind a gyerekek közt vegyesen vannak, akik már alig várták a pillanatot vagy épp szorongva lépték át az iskola küszöbét. Hogyan tehetjük örömtelivé az iskolába járást, hogy segíthetünk a gyerekeknek megőrizni a tudásvágyat, a tanulás örömét?

Nekem két gyermekem van, idén az egyik a nyolcadikat, a másik az elsőt kezdte. Nyolcadikos nagyfiam már rutinosan, kislányom pedig lelkesen, kíváncsian, vidáman indította az évet. A legtöbb elsős gyerek azt gondolom, ugyanígy van ezzel, egy kis részük meg is őrzi a lelkesedését az iskola és a tanulás iránt, de a többségük csak szükséges rosszként éli meg a sulit legkésőbb felső tagozatos korára. Most nem szeretném boncolgatni ennek az okait, és ujjal mutogatni a magyar oktatási rendszerre és színvonalra. Inkább néhány eszközt szeretnék adni ahhoz, hogy az iskoláskor egy kellemes emlék legyen, és a tanulás iránti vágy egy életen át megmaradjon a kicsikben (és nagyokban). 

Hogyan biztosítsunk a gyereknek elég szeretetet, tiszteletet, figyelmet a biztonságos, boldog gyerekkorhoz? Ha probléma van, segít a családi mediáció.

Milyen hatással lehetnek az otthoni konfliktusok az óvodás- és kisiskoláskorú gyerekek tanulási – és magatartászavarainak kialakulásában?

Manapság sokat halljuk, hogy egy gyerek magatartászavarral vagy tanulási nehézségekkel küzd. Miért nem volt korábban ennyi „problémás” gyerek, mitől lettek ennyien? Hogyan előzhetjük meg, hogy a mi gyermekünk is hasonló nehézségekkel küzdjön óvodában vagy iskolában?

Kezdjük talán azzal, hogy miért is van most annyi gyermek, aki valamilyen tanulási/viselkedési zavarral küzd? A mi gyerekkorunkban nem voltak ADHD-s, figyelemzavaros, diszlexiás gyerekek. Az óvodások és iskolások reggel bementek az oviba, suliba, délután pedig hazajöttek, játszottak, szót fogadtak, tanultak, és így is felnőttek/felnőttünk. Valóban nem volt ennyi „problémás” gyerek régen, pontosabban nem tudta senki, hogy léteznek egyáltalán ezek a problémák, és már gyerekkorban jelentkezhetnek. Ennek oka egyrészt, hogy nem foglalkozott semelyik tudományág annyira behatóan ezekkel a problémákkal akkoriban, másrészt 20-30 éve a sok szabad mozgás - biciklizés, fáramászás, bújócskázás, focizás -, ill. a meseolvasás (könyvekből), a gyerekek fantáziája alkotta játékok sokkal több idejét tette ki a gyerekeknek, mint ma. Az elektronikai „kütyük” térhódítása korlátozza a gyerekek fizikai és szellemi fejlődését, idegrendszerüket nem olyan változatosan „mozgatja meg”, mint a nagymozgásos vagy a fantáziára bízott játékok. Többek között ez is oka lehet a tanulási- és viselkedési problémák gyakoribbá válásának.

A magatartás – és tanulási zavarok kialakulásának emellett számtalan oka lehet, kezdve a genetikai eredettől az érzelmi, pszichés hatásokig bezárólag. Utóbbiak azon része, ami a gyermek környezetéhez, neveltetéséhez kapcsolódik, korai felismeréssel és kezeléssel megelőzhető.

Melyek ezek a negatív hatások?

Ma Magyarországon minden második házasságkötésre jut egy válás, és a gyermekek körülbelül felének elválnak a szülei az általános iskolás évei alatt. Emellett számos olyan változás, stresszhelyzet, trauma érheti a gyerekeket, amire ők pszichés zavarokkal, megváltozott viselkedéssel reagálnak:

  • költözés
  • óvoda-, iskolaváltás
  • szülők munkahelyváltása (a szülő tovább dolgozik, stresszesebb)
  • hozzátartozó halála
  • kistestvér születése
  • nagytestvér elköltözése (kollégium, továbbtanulás)
  • óvónő, tanítónő személyének változása
  • hozzátartozó súlyos, elhúzódó betegsége

Amennyiben a gyerek által mutatott tüneteket nem vesszük észre időben, és nem foglalkozunk vele, akkor komoly pszichés betegséggé, szorongássá, tanulási- és viselkedési zavarrá alakulhatnak, állandósulhatnak.

A gyermekek sok esetben hamarabb látják, érzékelik, hogy probléma van a környezetükben, mint maga a szülő, ill. érzékenyebben reagálnak a változásokra, konfliktusokra, mint a felnőttek. Képesek még akkor is érzékelni a nehézségeket, az ún. metakommunikációs jeleket (pl. megváltozik a szülő légzése, testtartása, hanghordozása, viselkedése), ha a szülők igyekeznek ezt előttük nem mutatni. A kicsi észleli a problémát, emlékei megmaradnak arról, hogy a szülők azt hogy kezelték, és hosszútávon ő is megtanulja palástolni valós érzelmeit, ezáltal egy idő után nem lesz tisztában a saját érzéseivel.

Milyen „tüneteket” mutathatnak a gyerekek óvodáskorban:

  • a gyermek hirtelen fokozott ragaszkodást mutat valamelyik szülője iránt, retteg attól, hogy elhagyják. De ragaszkodhat tárgyakhoz is a megszokottnál erőteljesebben.
  • mutathat ún. regresszív viselkedést, azaz olyan viselkedése tér vissza, amiből már úgymond kinőtt (pl. újra bepisil, bekakil, székletét visszatartja, cumizni kezd, cumisüvegből akar enni)
  • megjelenhet újra a szeparációs szorongás, azaz fokozottabban igényli a szülő állandó jelenlétét
  • viselkedése megváltozik: szomorú, visszahúzódó vagy épp agresszív lesz
  • fejfájásra, hasfájásra panaszkodik, gyakoriakká válnak a felső légúti megbetegedések
  • elmaradást mutat korához képest az ún. részképességek fejlődésében, mint
  • rendezetlen, bizonytalan mozgás, egyensúly-, tájékozódási- és testrész felismerési problémák
  • nem alakul ki a domináns oldala (ilyen idősen már látszik, hogy jellemzően pl. jobb kézzel rajzol, jobb szemmel kukucskál, jobb lábbal rúgja a labdát)
  • nem tudja jól követni a mozgásokra vonatkozó utasításokat, még akkor sem, ha előtte bemutatják
  • figyelmetlen, figyelme könnyen elterelhető, képek, események sorrendjét nehezen állapítja meg
  • rosszul fogja a ceruzát, aprólékos mozdulatokat igénylő játékokat nehezen játszik (ezek az ún. finommotorikus nehézségek)
  • rajzai a korosztályához képest kuszák, elmaradottak, nem is szeret rajzolni
  • beszédhibásan beszél

Kisiskolás korban mindezek mellett jellemző lehet:

  • a koncentráció hiánya, nehézsége
  • a gyermek nem figyel az órán, elkalandozik, ábrándozik
  • agresszív, rugdossa a padot, falat
  • nehezen tanul, nem tudja kiemelni a lényeget, nehezen olvas
  • betűket, műveleteket téveszt
  • akár diszgráfia, diszkalkulia, diszlexia is jelentkezhet

A gyermek nagyon sok esetben csak az óvodában/iskolában mutatja ezeket a tüneteket, otthon igyekszik jól viselkedni, nem akar még ő is problémát okozni. Ezért nagyon fontos, hogy a pedagógusok felismerjék a gyerek tüneteit, és azt jelezzék a szülők felé. Nem feladatuk viszont, hogy megoldják a családi konfliktusokat, nehézségeket, hiszen ők a gyermek óvónői/tanítói maradnak, a szülőkkel kapcsolatban kell maradniuk, nem ítélkezhetnek, nem vonódhatnak bele bizalmas családi szituációkba.

Magatartás, viselkedés, tanulási zavar kialakulásának érzelmi okai is lehetnek, családi problémák állhatnak a háttérben. Hogy segít a családi mediáció a megoldásban?

Mi a megoldás, ki segíthet a magatartás- és figyelemzavar megelőzésében?

A családsegítő és a pedagógiai szakszolgálat mellett – akik sajnos sokszor önhibájukon kívül igen leterheltek -, segítséget kérhetünk családi mediátortól. A mediátor abban segíthet, hogy ha a szülők az óvónő javaslatára beleegyeznek egy szakértői tanácsadásba, akkor beszél a szülőkkel, és megpróbálja feltárni, milyen változás, konfliktus állhat a gyerek tünetei mögött.

A mediáció alapkövei az önkéntesség, a titoktartás és a közvetítő semlegessége. Azaz a szülők önkéntesen vállalják a folyamatot, a mediátor kötelessége pedig, hogy mindezt bizalmasan kezelje, és semleges közvetítőként álljon a felek rendelkezésére, ítélkezés nélkül. A közvetítés az élet számos területén alkalmazható: munkahelyen, iskolában, óvodában, párkapcsolatban, családtagok között. A családi mediáció a párok közötti konfliktusokat, válsághelyzeteket, a családtagok egymás közötti nézeteltéréseit, elakadásait, ill. a család és azok életében kulcsfontosságú intézmények (óvoda, iskola) közötti problémákat hivatott kezelni.

Fontos tudni, hogy a mediáció nem azonos a párterápiával vagy a párkapcsolati tanácsadással. A mediációban nem a mediátor az, aki megtalálja az eszközöket a konfliktus megoldásához, hanem a felek saját maguk találnak rá ezekre az eszközökre. A mediátor csak a folyamatért felel, nem pedig a tartalomért, a tartalom az ügyfelek kezében van. A mediátor feladata, hogy semleges szemmel, kívülről szemlélje a konfliktust, és terelje a feleket a nyertes-nyertes (win-win) megoldás felé.

Gyerekeket érintő esetekben fontos megjegyezni, hogy nem a gyerekeket mediáljuk, kezeljük, hanem a tünetek mögött meghúzódó problémát, elakadást, a szülők segítségével, a gyermek bevonása nélkül. Miért fontos ez? Minden szülő számára a gyermeke a legfontosabb a világon, és saját gyermekét minden szülő tökéletesnek látja. Nem szabad hagyni, hogy egy a gyermek környezetében bekövetkezett változás miatt a szülőnek gyermekéről, és a kicsinek saját magáról alkotott képe rongálódjon, leértékelődjön. Hiszen ezekben az esetekben nem a gyermek beteg, nem ő a „problémás”, nem ő okozza a gondot, ő csak annak elszenvedője, aki a maga módján jelzi, hogy nem érzi jól magát a kialakult helyzetben, és „segítségért kiált”.

A sikeres folyamat végére a gyerek által érzékelt változások, konfliktusok megoldódnak, és a gyermek ismét abban a biztonságos környezetben nevelkedhet, amely egészséges testi, érzelmi fejlődését biztosítja.

Mi a megoldás a kamasz és a szülő közti konfliktusokra? Miért viselkedik így a kamasz gyerek? Családi mediációval megelőzhetők a játszmák, megoldhatók a problémák.

„A kamaszokra ki lehetne akasztani egy táblát ezzel a felirattal:

Átalakítás miatt átmenetileg zárva.” (Vekerdy Tamás) 

Életünk minden korszakában és minden élethelyzetben adódhatnak konfliktusok. A kamaszkor különösen terhelt ebből a szempontból. Miért van ez? Talán mert a kamaszok direkt rosszul viselkednek otthon és az iskolában is csak azért, hogy minket, felnőtteket bosszantsanak? Lehet, hogy mi ezt így érezzük, de ez nem ilyen egyszerű.

A kamaszkorban számtalan változáson megy keresztül minden gyermek, elsősorban hormonálisan, másodsorban – jórészt a hormonoknak köszönhetően – lelkileg, szellemileg. Jellemző rájuk az ún. élettani lustaság és a kritikusság, ahhoz viszont még nem elég érettek, hogy a kritikáikat ne bántóan fogalmazzák meg, hiszen ők még ösztönösen és azonnal mindent kimondanak. Ezt érzékelhetjük mi, szülők, bosszantó, pimasz viselkedésnek.

A legtöbb kamasz önértékelési zavarokkal küzd, és rendkívül fontos számára, hogy elfogadják a kortársai. Lelki, testi változásait is már nem a szüleivel, felnőttekkel szeretné megbeszélni, hiszen a kor sajátja az is, hogy elutasítsanak mindent, ami a felnőttekhez kapcsolódik, épp a leginkább szeretett családtagoktól távolodnak el, és kortárs kapcsolatokat létesítenek. Ez utóbbi viszont létszükséglet számukra, hisz a kamaszok úgy érzik, a világ rossz, a felnőttek ellenségesek velük, az iskola didaktikusan rájuk kényszeríti a tananyagot, a szabályokat, mindenki hazudik (vagy korábban sok mindenről hazudott) nekik, és feltétlenül tartozniuk kell valahová a családon kívül.

Tovább nehezítheti a kamaszkort, ha komoly változások állnak be a család életében, pl. szülők munkahely váltása, költözés, a szülők válása. Az ehhez hasonló drasztikus változások hatására a serdülők nem tudják a maguk tempójában átélni a gyerekből felnőtté válás folyamatát, így vagy nehezen, későn válnak le szüleikről, vagy épp ellenkezőleg, túl hamar, még éretlenül válnak felnőttekké. Ilyen esetekben különösen oda kell figyelnünk arra, hogy segítjük kamasz gyerekünket a változások, konfliktusok feldolgozásában.

Kihez fordulnak a kamaszok, ha konfliktushelyzetbe kerülnek, hogyan oldják meg ezeket?

Elsősorban kortárs kapcsolataik segítségével keresnek megoldást ilyen esetekben, ha egyáltalán felszínre kerül a probléma, és elmondják bárkinek.

A hazai kultúrában ugyanis a külső segítség iránti igény sokak számára a gyengeség jele. Gyakran sem a felnőttek, sem a kortárs közösség nem tesz különbséget a felelősségáthárítás, a társak „bemártása” és a konfliktus rendezéséhez való segítségkérés között. Már kisgyermekkorban elvárják a szülők, hogy a gyerekek ne zargassák a felnőtteket a konfliktusaikkal. Azok nyilvánosságra kerülése viszont elengedhetetlen feltétele a vitarendezésnek.

Ha nyílttá válik a konfliktus, kit kereshet meg a kamasz, hogy segítséget kérjen? Sokszor egy olyan kortársához vagy nála 1-2 évvel idősebb iskolatársához, ismerőséhez fordul, akit viselkedése, készségei miatt alkalmasnak érez arra, hogy hozzájárulhasson a problémája megoldásához. Ezek a gyerekek sokszor belesodródnak a mediátor szerepébe úgy, hogy a segítő szándék megvan bennük, de soha nem tanulták, hogy tudnak hozzáértő segítséget nyújtani, nincsenek eszközeik ehhez, ami így nagy terhet róhat rájuk.

Az angolszász országokban már hagyománya van az ún. „peer mediation” módszerének, azaz a kortárs mediációnak. Ennek lényege, hogy az iskolában intézményesített formában folyik vitás esetekben egy harmadik semleges fél bevonása közvetítőként. Ezeket a mediátorokat igyekeznek úgy kiválasztani, hogy az arra alkalmasság és technikai tudás számítson. Az eljárás önkéntes, a mediátorok nem hoznak döntéseket, csak segítik a felek győztes-győztes (win-win) megoldásra törekvését. A kortárs mediáció segíthet kezelni a közösségi média szabálytalan használatát, a kapcsolati nehézségeket, a zaklatást, a pletykálkodást, a lopást, az etnikai és kulturális különbségeket, a vandalizmust, és átsegíthet otthoni, családi problémák, változások megértésében, kezelésében. A mediációs oktatáson részt vett, majd a tényleges esetekbe bevont tanulók mellett mindig van felnőtt segítő, mentor, aki lehet egy tanár vagy speciális külső szakember is.

A program hatására számos pozitív változás következett be az angolszász országokban:

A gyerekek szempontjából nézve:

jobb önbecsülés,
erősebb felelősségérzet,
mások meghallgatásának és megértésének képessége,
kritikus gondolkodás.

Az iskola számára kedvező eredmények pedig:

az iskolai légkör javulása,
a fegyelmi büntetések csökkenése,
kevesebb vita, verekedés, fegyelmezés,
több idő az érdemi munkára, tanulásra.

Ezen országok mintája mutatja, hogy a gyerekeket is meg lehet tanítani arra, hogy képessé váljanak közvetítőként segíteni egyrészt saját élethelyzetükön, problémáikon, másrészt kortársaikon, az ő konfliktusaikban. Ideális esetben pedig az iskola is együttműködő és aktív szerepet vállal e gyakorlat kialakításában, elterjesztésében. 

Hogy oldhatjuk meg a kamaszkorral járó családi problémákat? Hogyan előzzük meg a konfliktusokat? Segít a családi mediátor.

Fel lehet-e készülni arra, hogy kamaszodik a gyerekünk?

A válasz egyszerre igen és nem. NEM, mert minden gyerek más. Máskor és másképp kamaszodik, máshogy éli meg az ezzel járó változásokat, és persze mi, szülők is különbözőek vagyunk. IGEN, mert vannak olyan tipikus „tünetek”, amikre nem, hogy fel lehet, fel is kell készülnünk szülőként ahhoz, hogy tudjuk megfelelően kezelni, és se mi, se a gyerekünk ne sérüljön.

Milyen változásokat tapasztalhatunk a gyermekünkön kamaszkorban?

Születésünk után talán a serdülőkorban változunk a legrövidebb idő alatt a legnagyobb mértékben életünk során. Kialakulnak – látható mértékben – a nemi jellegek, ugrásszerűen nő a magasság, a fiúk testalkata férfiasabbá, izmosabbá válik. Gőzerővel dolgoznak a hormonok, ez pedig hangulati ingadozásokat, általános lustaságot, érzelmi végletességet okoz. A testi és hormonális változások automatikusan maguk után vonják a gyerekek önbecsülésének, önbizalmának hiányát.  Meg kell barátkozniuk önmagukkal, a megváltozott testükkel, ami akkor se könnyű, ha korábban serdülnek társaiknál, és akkor sem, ha épp később…

 A testi változások azt sugallják számukra, hogy már nem gyerekek. Nem kérnek a felnőttek, de főleg a szülők tanácsaiból, szabályaiból, „parancsolgatásából”. Keresik a kortársaik társaságát, egyre többet akarnak elmenni otthonról, és megtalálni helyüket a baráti társaságukon belül. Önállóságra, szabadságra, térre vágynak. „Cikivé” válik anyu/apu szeretgetése, kedveskedése, intelmeik pedig idegesítőek, ráadásul a kamasz érzése szerint szükségtelenek is, hisz ő már nem gyerek.

Ráadásul ebben a korban jön, jöhet az első nagy szerelem, ami további érzelmi hullámokat hoz, elvonja a figyelmet a tanulástól, a mindennapi „uncsi” kötelezettségektől, és még inkább elbizonytalaníthatja a gyereket („elég jó/kedves/okos/szép/ügyes vagyok neki?”).

Mit tehet a szülő, hogy átvészeljék kamasz gyermekével együtt ezt az időszakot?

Mindenek előtt azt kell megértenünk, hogy mindaz, ami kamaszkorban történik – persze egy bizonyos határon belül -, teljesen normális és természetes velejárója ennek a kornak. Ne hibáztassuk magunkat, nem azért lett ilyen a gyerek, mert rosszul neveltük. Pláne ne adjuk fel, és ne keseredjünk el, mert ez is elmúlik egyszer, és vissza fogjuk kapni azt a csemetét, akit idáig gondosan nevelgettünk.

Addig viszont néhány dolgot igenis tehetünk, hogy könnyebbé váljon ez az időszak mind számunkra, mind pedig tinédzser gyermekünk számára. Vegyünk sorra néhány tipikus problémát, és azok lehetséges megoldását, kezelését.

  • A gyermek állandóan „csavarog”, nem akar otthon, a családjával lenni.

Mit tegyünk:

Fogadjuk el, hogy ez természetes igénye a kamasz gyermeknek. Nem ellenünk teszi ezt, csupán saját magáért. Ebben a korban az a feladata, hogy felfedezze, kialakítsa saját egyéniségét, érdeklődési körét, megtalálja a helyét a baráti társaságában, önállóan cselekedhessen, gondolkodhasson, leválhasson a szüleiről. Természetesen a mi dolgunk, hogy továbbra is szülei maradjunk, és határokat szabjunk. Fektessünk le közösen szabályokat a gyerekkel, amiket mind mi, szülők, mind pedig ő betart(unk). Például:

akkor mehet el itthonról, ha megtanulta a leckéjét
mennyit lehet távol otthonról, mikorra érjen haza
ha vannak olyan helyek, ahová nem szeretnénk, ha menne (mert pl. veszélyes), azt is beszéljük meg vele
adjunk neki telefont, amit veszély esetén használhat (bár talán ma már minden kamasznak van is telefonja…)

Mit NE tegyünk:

Ne hágjuk át mi se a szabályokat, amit megbeszéltünk, azt tartsuk mi is be! Ne ellenőrizgessük, ne hívogassuk telefonon, ha betartja az időkereteket. Ne faggassuk, merre, kivel járt. Ez nem azt jelenti, hogy ne kérdezzük őt semmiről, de ha épp nem hajlandó beszélni erről, akkor biztosítsuk afelől, hogy minket érdekel, mit csinál szabadidejében, és elmondhatja bármikor, ha kedvet érez hozzá.

  • Szeretett tinédzserünk ellustult, rendetlenné vált, otthon semmiben nem segít, és még a jegyei is romlottak.

Bizonyos mértékig sajnos ebbe is bele kell törődnünk. A lustaság természetes következménye a gyermek hormonális és testi változásainak. Olyan mértékű érési, növekedési folyamat megy végbe a szervezetében, amihez egyszerűen szükséges a több pihenés, alvás. Nehezen koncentrál a mindennapi feladatokra, minden erejét leköti saját testi és persze érzelmi, lelki fejlődése. Emellett persze van ebben egy kis lázadás is, a határai keresése, feszegetése, a szülőkkel, legközelebbi családtagokkal szembeni ellenállás, ami által önállósodik.

Mit tehetünk:

Itt szintén a közös megegyezés a kulcs a megfelelő együttéléshez. Beszéljük meg, mi az a minimum elvárás, amit a gyereknek teljesítenie kell, és ha ezt megteszi, akkor nem kell számítania a napi rendszerességű elszámoltatásra, vitára.

Egyezzünk meg például abban, hogy az ő szobája az ő felségterülete, de a közös helyiségek pl. fürdő, konyha, nappali rendben tartása közös feladat, de legalábbis saját maga után pakoljon el, tartson tisztaságot. 

Az iskolai teljesítmény tekintetében is egyezzünk meg, mi az, ami még elfogadható, ami még hosszú távon nem megy pl. a továbbtanulás rovására. Segítsünk neki, mire koncentráljon, és milyen tárgyakból nem olyan veszélyes, ha ront. Ill. beszéljük meg, milyen rendszerességgel kérjük, hogy számoljon be az iskolai eredményeiről, hogy elkerülhesse a napi faggatózást e témában. Néhány rossz jegyet is igazán elnézhetünk, csak ösztönözzük arra, hogy amiből lehet, próbáljon utólag javítási lehetőséget kérni.

Mit NE tegyünk:

Ne faggassuk, és kritizáljuk folyton, ha úgy értkeljük, nem megfelelően viselkedett vagy tanult. A rosszalló megjegyzések ráadásul tovább rombolhatják a gyermek amúgy is ingatag önbizalmát, és még inkább ellenünk fordíthatja őt. Ha betartja a szabályokat, ne zaklassuk. Ne tegyünk rendet a szobájában, ha megengedtük, hogy ott ő legyen az „úr”. Viszont járjunk elöl jó példával, mi se hagyjunk rendetlenséget magunk után a közös helyiségekben, különben jogalapot biztosítunk ahhoz, hogy ő is ezt tegye.

Az iskolai teljesítményt ma már a legtöbb intézményben online napló segítségével ellenőrizhetjük, de lehetőleg ezt ne a háta mögött tegyük, hanem egy előre megbeszélt időpontban, pl. heti egyszer üljünk le vele együtt, és beszéljük át az eredményeit.

  • Szemtelen, kritikus, undok lett a gyerek.

Ez az attitűd hozzátartozik ahhoz a folyamathoz, hogy érik a személyisége, és kezd önállóvá válni. A gondolkodásmódja érik, viszont nem mindig fejezi ki jól magát, és „ami a szívén, az a száján”. Ha ő másként gondol valamit, könyörtelenül kérdez, és kritizál. Biztos mind tapasztaltuk már, bármilyen életkorban, hogy a gyerek akkor a „legrosszabb”, „legszemtelenebb”, mikor velünk, szülőkkel van. Ez természetes. Ez paradox módon épp azért van így, mert mi jelentjük számára a biztonságot, a komfortzónát, velünk meri ezt leginkább megtenni.

Mit tegyünk:

Tudassuk vele, hogy mi az a határ, amit nem léphet át, pl. csúnya, tiszteletlen beszéd, agresszív viselkedés. Ha azt látjuk, épp bántja valami, és csak indulatból mond, tesz valamit, akkor ne álljunk le vitatkozni vele, jelezzük, hogy nem értünk vele egyet, de egyezzünk meg abban, hogy majd akkor beszélünk, ha megnyugodott.

Mit NE tegyünk:

A legfontosabb, hogy ne sértődjünk meg! Igyekezzünk megérteni, mi zajlik a fejében, és ne álljunk le csatázni vele! Ha épp mi is rossz passzban vagyunk, érezzük magunkon, hogy olyat mondanánk, amit később megbánunk, akkor halasszuk későbbre a beszélgetést!

Mindezeket persze könnyebb olvasni (és leírni), mint betartani. De talán segít, ha tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül a gondokkal, és ezek a problémák már évezredesek. Már Szókratész is ezt írta az i.e.  V. században:

„Fiatalságunk [...] rosszul nevelt, fittyet hány a tekintélyre és semmiféle tiszteletet nem tanúsít az idősek iránt. Manapság fiaink [...] nem állnak fel, amikor a helyiségbe belép egy idős ember, feleselnek a szüleikkel, és fecsegnek ahelyett, hogy dolgoznának. Egyszerűen kiállhatatlanok.”

Segítsünk türelemmel és szeretettel, valamint ha épp véletlenül jól viselkedett, teljesített a gyerek, akkor sok-sok dicsérettel abban, hogy minél kevesebb rossz emlékkel vészeljük át ezt az időszakot. Ha pedig segítségre van szükségünk, forduljunk szakemberhez! A családi mediátor segíthet a kamasz-szülő konfliktusok feloldásában, a közös nevező megtalálásában.